|



|
„A kultúra nem tudás, nem művészi produkció, hanem valami életet szabályozó elv, ami egy embercsoport minden tagjának belső mágnese, irányítója.”
(Németh László)
A Rodin Galéria egyedülállóan különleges helyszíne a művészváros Szentendrének. Egy üvegkubus épület, amely ősfás park közepén áll nyugalmasan, tavasszal virágzó fák árnyékában, ősszel aranyló levélszőnyeggel borított domboldal aljában, ahol Kerényi Jenő szobrai jelzik a hely szellemiségét. Ez az atmoszféra és a hatalmas üvegfalak ihletik kiállításainkat, melyek elsősorban szobrászati , kisplasztikai munkáknak adnak helyet, de a különleges technikával készült, nagyméretű ,áttetsző fotó-festmények is a vibráló fényektől élnek ebben a környezetben. A Szentendrén élő jó ismert szobrászok már megtiszteltek bennünket egy-egy kiállítási anyagukkal, a továbbiakban kilépve a lokálpatriotizmus nemes bűvköréből az ország más részéből hívunk meg művészeket , hogy bemutassák legújabb műveiket.
Eddigi kiállításainkból: A MEGNYITÓ:
Szeptember 10.-én Városi Gábor „ Brazilia” című fotókiállítását Brazilia nagykövete Roberto Soaresde-Oliviere úr nyitotta meg egybekötve nemzeti ünnepük évfordulójával. Az ünneplők között tisztelhettük szinte az összes latin-amerikai ország képviseletét. November 12-én, Auguste Rodin születésének l65. évfordulóján avattuk a róla készült bronzportrét, Szőke József szobrászművész alkotását. Az avatón és franciaországot képviselte Alain Fourgeaux kulturális attasé, és Jean-Pierre Debaere a Francia Intézet Igazgatója.
|